Ma egy hónapos a blog. Éljeeen! :) Pont megfelelő alkalom ez arra, hogy reagáljak a Cherchez la Femme és a Behind Blue Eyes blog íróitól kapott díjra. Először is köszönöm szépen, nagyon örültem, hogy rám is gondoltatok. Nekem ez az első díjam, szóval izgatottan vágok bele az írásba! :)
Röviden a díj lényegéről: le kell írni magunkról 10 véletlenszerűen eszünkbe jutott dolgot, majd a díj kiosztója által feltett kérdésekre kell válaszolnunk. Végezetül pedig tovább kell küldeni a díjat 10 másik bloggernek 10 általunk feltett kérdés kíséretében.
Tizenegy dolog rólam:
- Eredtileg a Rita nevet kaptam, de Anyukám a szülés előtt meggondolta magát és végül Zita lettem.
- Az előbbi dolog már csak azért is érdekes, mert a névnapom így április 27-én van, a születésnapom pedig április 28-án.
- Csak úgy tudok elaludni, ha a lábfejemmel simogatom az ágyat... Igen, fura! :D
- Borzasztóan jó a memóriám, mindig mindenre emlékszek. Ez persze nem mindig pozitívum.
- A Barátommal az interneten ismerkedtünk meg, de nem akárhogy. Ő éppen Angliában élt és 2,5 hónapig nem is találkoztunk. Ez a találkozó azonban olyan jól sikerült, hogy már majdnem 3 éve vagyunk együtt.
- Hetente új életet kezdek azzal a címszóval, hogy most igenis lefogyok. Néha összejön!
- Nagyon spórolós vagyok. Mindig úgy kell rábeszélni, hogy megvegyem azt, ami tetszik.
- Utálom a strandokat. Rosszul vagyok a gondolattól, hogy millió ilyen-olyan ember egy nagy medence vízben áztatja magát... Az úszkáló bőrdarabkák meg pfúúúúj...!
- Nem tudok futni... Pár méter után már köhögő görcsöt kapok.
- Mindig mindenhol hamarabb ott vagyok, mintsem hogy elkéssek!
Mivel ketten is jelöltek a díjra, így egy kérdést az egyik blogtól, egy másik kérdést pedig a másik blogtól fogok megválaszolni. Így talán fair... :)
1. Ha tehetnéd, kinek a bőrébe bújnál egy napra?
Számomra ez nagyon egyértelmű: biztos, hogy Kim Kardashian lenne az. Nagyon kíváncsi vagyok, hogy a valóságban is olyan mesés-e az élete, mint ahogy azt mi látjuk. Imádnám, hogy egész nap csak velem foglalkoznának. Nem nekem kellene megcsinálni a hajamat, a sminkemet és nem kellene a szekrény előtt tanácstalanul állnom, hogy mit is vegyek fel, hiszen mindezt más megoldaná helyettem. Nem mellesleg Norival is elbabázgatnék picikét. :)
2. Változtatnál valami a külsődön? Ha igen, mit?
Sajnos, nem vagyok kibékülve a testalkatommal. Utálom, hogy csípőben széles vagyok. Amikor pár kilóval kevesebb vagyok, akkor sincs semmi változás azon a területen... Örülnék, más csípő berendezést kaphatnék. :)
3. Hogyan látod magad 10 év múlva?
Anyukaként... Remélhetőleg két gyerkőccel leszek éppen otthon.
4. Melyik a kedvenc könyved, és miért?
Bevallom őszintén, én nem vagyok odáig az olvasásért. A Youtube teljesen elrontott. :) Ha választani kell, akkor Charlotte Bronte-tól a Jane Eyre a kedvencem. Nagyon izgalmas ahogy a kis árvalányból egy igazi hősszerelmes lesz. Minden karakter szerethető, még a mogorva Mr. Rochester is. Többször olvastam már újra, ilyenkor mindig alig tudom letenni.
5. Hiszel a reinkarnációban?
Hiszem, ha látom!
6. Milyen gyakran szelektálod a ruháidat?
Általában, ha beköszönt egy új évszak. Jah, és persze, ha híztam... :)
7. Milyen színt viselsz a legszívesebben a körmeiden?
Műkörmöm van, ami általában francia szokott lenni rózsaszín vagy ezüst mintával. Ősszel viszont szeretem, ha cappuccino színe van a körmeimnek.
8. Van valami álmod, amit valóra szeretnél váltani?
Igen, hogyne lenne! Mindenképpen szeretnék a jövőben nyitni egy webshopot. Hogy milyet? Ez egyelőre maradjon titok. :)
9. Mit csinálsz először, amikor hazaérsz a munkából?
Ledobom magamról a ruhát és bebújok az "otthonkámba". :)
10. Van olyan szó, vagy szófordulat amit a kelleténél többször használsz?
"Ezt nem hiszem el!", illetve "Idegállapotban vagyok!". :)
11. Kedvenc Youtube gurud?
Nicole Nguerriero volt, de sajnos kicsit már elszállt magától. Jobban szerettem a régi Nicole-t...
Az általam kiválasztott blogok:
Mivel már sokadik blognál szembesülök a ténnyel, hogy megkapta a díjat, így én öt bloggerinának szeretném küldeni. Bízom benne, hogy nem néztem el semmit és ti, Lányok még nem kaptátok meg ezt a díjat!
Unaloműzés alapfokon - Nailpolish edition -
Behind My Makeup
Annmoment
Nera's Room
AB's showcase
Az én kérdéseim:
1. Mi az, amire a legbüszkébb vagy az életedben?
2. Hogyan képzelsz el egy tökéletes napot?
3. Mi az az étel, amit a legfinomabban tudsz elkészíteni?
4. Mit szeretsz legjobban az őszben?
5. Melyik a kedvenc webshopod?
6. Ha elmész bevásárolni, mi az az öt dolog, ami biztos bekerül a kosaradba?
7. Szeretnél férjhez menni?
8. Mi a kedvenc telefonos alkalmazásod?
9. Mi az a leghasznosabb tipp, amit az internetről tanultál?
10. Mi az a szépségápolási termék, ami nélkül nem tudsz élni?
11. Ha elmész egy étterembe, mit rendelsz?
Köszönöm még egyszer a díjat! Díjazott Lánykák pedig hajrá, várom a válaszokat! :)
Zita









Hidd el, van a strandon rosszabb is a bőrdarabkáknál, amik úszkálnak...én sem szeretem.
VálaszTörlésEz a jó memória a tanulásban is megvan? Mert akkor irigyellek :)
Szerencsére a tanulásban is meg volt... Két éve fejeztem be az egyetemet, azóta nem kellett semmit sem tanulnom, de remélem, hogy még most is menne. :)
TörlésDe jó lenne, ha én is spórolós lennék :D
VálaszTörlésÖnuralom kell hozzá, az biztos! :)
TörlésKöszönöm szépen a meghívást, holnap ki is teszem a saját verziómat! :)
VálaszTörlés