2014. aug. 19.

S(tart)oljunk, avagy Yankee Candle tart haul

Sziasztok!

Első bejegyzésként mindenképpen egy olyan témát szerettem volna választani, ami a szívem csücske, amiről órákig tudnék írni. Pont kapóra jött egy nem is olyan régi zsákmányom.

Yankee Candle tart


Azt hiszem ma már mindenki számára ismerős a Yankee Candle. Én személy szerint három éve szerettem bele ebbe az illatozó márkába. Többféle terméket is forgalmaz; mint például illatgyertyákat, diffúzorokat, légfrissítőket, autóillatosítokat. Elsőként külföldi Youtube videókban találkoztam a Yankee Candle üveggyertyákkal. Irigykedtem is, hiszen Magyarországon akkor még nem volt kapható. Annyira megragadott a gyertyák hangulata, hogy szerettem volna azonnal megkaparintani belőle egy-két darabot, de sajnos a Yankee Candle helyett más alternatívákat kellett keresnem. Próbálkoztam az AirWick, illetve az Ikea illatgyertyáival, de a várt hatást sosem értem el velük. 2011 karácsonyán nagy meglepetésként ért, hogy ajándékba kaptam három Yankee Candle mintagyertyát. Ahogy meggyújtottam, egyből tudtam, hogy miért ez a világ legkedveltebb gyertyája! Mondanom sem kell, azóta eszembe sem jut más illatosító terméket vásárolni.

Yankee Candle

A Yankee Candle termékekhez Magyarországon a mai napig elég nehéz hozzájutni. Személyesen Budapesten van lehetőségünk beszerezni, hiszen két boltot is üzemeltetnek. Egyszer volt csak szerencsém vásárolni az üzletben. Azt hiszem, egy órát töltöttem el ott, a bőség zavara eluralkodott rajtam. Mindenféleképpen pozitívum, hogy a boltban mindegyik illatot megszagolhatjuk és így könnyen el tudjuk dönteni, hogy szeretnénk-e majd azt a lakásunkban érezni. Az üzletben való vásárlás kapcsán egyetlen negatívumot tudok mondani; nem tudsz nemet mondani az illatokra, az összeset haza akarod vinni. Fizetés előtt tilos bemenni!
Másik vásárlási alternatíva pedig a webshop (www.illatgyertya.hu), ami a vidéki vásárlóknak igazán kedvező lehetőség a termékhez való hozzájutás szempontjából. Ha ilyen módon vásárolunk, számolnunk kell azzal a bökkenővel, hogy a megvásárolni kívánt illatot nem tudjuk megszagolni. Segítséget jelent, hogy a termékek illatáról részletes leírást olvashatunk, de sajnos azok nem mindig tükrözik a valóságot. Sokszor jártam már úgy, hogy egy tetszetős név egy igazán intenzív, már-már kellemetlen szagot jelentett a valóságban Általában azonban kellemes illatú „csalódás” ér.

A Yankee Candle-től én rendszeresen tartokat szoktam vásárolni. Mi is az a tart? A tart egy illatos mini viaszt jelent, amit illóolaj párologtatóba kell tennünk. Bele lehet rakni egészben vagy akár darabokra törve is, de a különböző illatokat kombinálni is lehet. A hő hatására megolvadnak és kellemes illatot árasztanak. Millió illatban lehet őket kapni, az áruk 450.- Ft. Az átlagos égési idejük nyolc óra, de a tartóból kivéve többször is felhasználhatjuk őket.

Az én tapasztalataim:

· Ha lehetőségünk van személyesen tartot választani, akkor nagyon fontos, hogy ne az egészet illatoljuk meg! A hátoldalán van egy kis felhajtható papír, az alá érdemes beszagolni, mert ott a legintenzívebb!

Tart hátsó

· Amikor a boltban jártam, az eladó hölgy azt mondta nekem, hogy az összes termék közül a tartoknak van a legtartósabb és erősebb illata. Ezt én is igazolni tudom. Egy is ilyen kis darab viasz, akár az egész lakást is beillatosítja.
· Én általában nem darabolom, egészben szoktam égetni őket, de darabokban is ugyanúgy beteríti illatával a szobát.
· Van, amikor két mécsest is teszek a párologtató alsó részébe, így gyorsabban olvad a viasz és így hamarabb lehet érezni a finom illatokat.
· Nagyon fontosnak tartom elmondani, hogy mikor elfújjuk a mécsest, akkor óvatosan tegyük azt, mivel már jártam úgy, hogy a megolvadt viasz, a falamon landolt! Erre nagyon figyeljetek oda!
· Ha már meguntam az adott illatot, egy késsel a tart alá nyúlok, majd kipattintom. Ha szerencsém van, akkor egy darabban kijön, de olykor-olykor szétreped. Ekkor sem kell elkeseredni, hiszen a következő égetésnél újra egybe olvad.
· Ha kiveszem a tartot a párologtatóból, akkor alufóliába szoktam becsomagolni és mikor újra kedvet kapok az illatához, előveszem! Van olyan darabom, ami már két éves, de még mindig ugyanolyan isteni az illata.

Általában évszak váltáskor szoktam tartokat vásárolni, így nyár vége felé ez most aktuális is volt. Itt megemlíteném, hogy évszaktól függetlenül vannak kedvenc illataim, amelyekből mindig tartok itthon. A kedvenc és az őszi illatokból vásároltam nemrégiben pár darabot. Most őket fogom bemutatni nektek!

Midnight oasis

Midnight Oasis

Számomra ez egy teljesen új tart. Az illatgyertya.hu leírása szerint a Midnight Oasis egy nyugodt illat, amelyben a citrom és a szantálfa dominál. Az én orrom ezt megcáfolja. A külső megjelenése is egy vad illatra enged következtetni, hiszen valljuk be őszintén, ez az erőteljes lila szín nem a pihenést vagy a higgadtságot szimbolizálja. Az illata valamiért nekem egyből a telet juttatja eszembe. Egy édes illat rejtőzik el a kis viaszban, amiben néha-néha talán tényleg felfedezni a citromosságot. Ennek a tartnak az illatát így még eredeti állapotban nem tartom intenzívnek, ezért kíváncsi vagyok, hogy az égetésekor mit tapasztalok majd!

Soft Blanket

Soft Blanket

Ez tart a legkedvencebb kis csodám a Yankee Candle-től, többször is újra vásároltam már. Ez az előző illattal szemben kellemes intenzitásával maga a megtestesült nyugalom. Nem hiába „Puha takaró” a neve, hiszen olyan igazi szívmelengető illat. Amikor ezt égetem, szinte késztetést érzek, hogy bebújjak a takaró alá és egy forró csoki mellett nézzem a televíziót. Minden évszakban égethető viasz, de nekem pont a takaró alá bújós érzés miatt főleg őszre és télre való.

Fireside treats

Fireside treats

Ez a második kedvenc tartom, nélküle nem történhet meg a rendelés. Nagyon élethű illatról van szó. Megmondom őszintén, először el se tudtam képzelni, hogy milyen lesz ez az illat. Ugye tűz meg mályvacukor, oké-oké, de szeretni fogom én ezt a füstös illatot? Imádom! Élvezhetően édes, vattacukor szerű illat, megbolondítva egy kis hideg füstösséggel. Tökéletes párosítás! Főként télre ajánlanám.

Ginger Dusk

Ginger Dusk

Ez az első találkozásom ezzel az illattal, hiszen a 2014-es őszi kollekció része. A weboldalról a vásárlás előtt tájékozódtam, hogy mit is takar az elnevezése. A különböző fűszerek a citrommal keverednek ebben az illatban. Ősszel citromos illat? Nagyon kíváncsivá tett. Teljesen meglepődtem, amikor először megszagoltam. Valóban azt kaptam, amit reméltem, azaz egy igazi frissítő, citrusos illatot. Kicsit talán hasonlít a citromos wc illatosítókhoz, de édesebb kiadásban. Nem tudom, hogy én vagyok-e az egyedüli, akinek a citromról egyértelműen a nyár jut eszébe? Nem értem, hogy mit keres az őszi illatok között. Ennek ellenére izgatottan várom, hogy mit fog produkálni, ha belekerül a viaszégetőbe!

Honey Glow

Honey Glow

Ez a tart szintén az idei őszi kiadáshoz tartozik és véleményem szerint tökéletesen is odapasszol. Akárhányszor megszagolom, nekem egy finom, frissen sült sütemény illata jut róla eszembe. Meleg illat, ami az őszi esős napokat, tökéletesen fel fogja dobni. Közepesen intenzív, ezért biztosak lehetünk abban, hogy nem egy tolakodó illatról van szó. Ennek a tartnak tetszik a legjobban a csomagolása, hiszen az aranyló barna színével jól tükrözi a közelgő évszak hangulatát.

Mint láthatjátok, tényleg órákat tudnék mesélni ezekről a termékekről. Szerintem a lelkünkre is nagyon jó hatással van, igazi aromaterápia! Éppen ezért biztosra mondhatom, hogy a jövőben is fogtok találkozni Yankee Candle haullal.

Ti is szoktatok Yankee Candle termékeket vásárolni, vagy esetleg kedvet kaptatok hozzá?




 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése